Bezár Adagolást segítő kupakkal Tudj meg többet itt!

„Gyorsított rétegek” Expressz flódni

A flódni még egy gyakorlott háziasszonynak is óriási macera. Pedig mennyire finom! Bemutatjuk az expressz flódnit, ami ugyanolyan szaftos, csak lényegesen rövidebb idő alatt készül el.

Elő- és elkészítési idő

40 perc

Nehézségi szint

közepes

Költség

Mennyiség

6 főre

Kalória

~ 845 Kcal

Allergének

Diófélék

Glutén

Tej és tejszármazékok

ALLERGÉN KISOKOS

Hozzávalók

  • 300 g darált mák
  • 1/2 dl tejszín
  • 3 ek szilvalekvár
  • 3 ek porcukor
  • 50 g étcsoki
  • 2 dl tejszín
  • 2 ek porcukor

Elkészítés

  1. Először készítsük el a crumble-t. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Keverjük össze egy keverőtálban az összes hozzávalót, és gyúrjunk belőle morzsálódó tésztát. Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral, majd morzsáljuk rá a tésztát úgy, hogy ne kerüljenek egymáshoz túl közel a darabkák. Tegyük a sütőbe, és nagyjából 10-13 perc alatt süssük aranybarnára. Ha kész, tegyük félre.
  2. Olvasszunk 1 evőkanál Vénusz sütőmargarint egy edényben, tegyük rá a felszeletelt almát, szórjuk meg a fűszerekkel és keverjük át óvatosan, hogy ne törjön össze. Amint színt kap öntsük fel a borral, szórjuk rá a porcukrot, keverjük át, majd közepes lángon pároljuk nagyjából 10 percig. Ha kész, tegyük félre.
  3. Közben elkezdjük a diót is, vegyünk elő még egy lábost. Olvasszuk fel a sütőmargarint, öntsük rá a diót és a mazsolát, illetve a bort és a porcukrot, és gyakori kevergetés mellett pirítsuk át nagyjából 10 perc alatt.
  4. A mákhoz egy harmadik edényre lesz szükség. Tegyük bele a darált mákot, majd keverjük hozzá a porcukrot, a szilvalekvárt és az apróra vágott étcsokit. Pirítsuk ezt is alacsony lángon, míg a csoki felolvad és homogén masszát kapunk.
  5. Állítsuk össze a pohárkrémünket: Vegyünk elő poharakat, és kezdjük a crumble-vel. Ebből hagyjunk egy keveset a diszitéshez is. Erre jöhet rá egy réteg dió, aztán az alma, a mák, és végül megint egy kis dió. A tetejére tehetünk egy-egy kanál tejszínhabot, amit szórjunk meg a maradék crumble-vel.

Elkészítési tipp

A crumble-t akár egy nappal előbb is elkészíthetjük, így még kevesebb dologra kell egyszerre odafigyelnünk.

A kész desszertet hagyjuk pár órát állni a hűtőben, úgy jobban összeérnek az ízek.

Ételallergia tipp

Ha kihagyjuk a crumble-t, gluténérzékenyek is ehetik.

Vénusz Vajízű Sütőmargarin

A Vénusz Vajízű Sütőmargarint elsősorban sütéshez, édes vagy sós sütemények készítéséhez, valamint azoknak a családoknak ajánljuk, akik a tradicionális ízeket és a növényi alapú termékeket kedvelik.

Ha úgy érzed másoknak is érdekes lehet, oszd meg velük!

TOVÁBBI RECEPTEK

896 db recept találat. Elértél a lista aljára.

Betöltést jelző forgó ikon

További receptek betöltése